Mindenszentek ünnepén (ma) a hagyományok szerint azokra a szentekre emlékezünk akik név szerint kimaradtak a naptárból. A 9. századtól ünneplejük ezt a titokzatos napot, amikor a holtak és az élők újra találkoznak.
A hiedelmek szerint ezen az éjszakán halottak miséznek a templomban és jaj annak az élőnek aki szemtanúja lesz egy ilyen szeánsznak. Viszont érdemes minden lámpát égve hagyni, hogy a hazalátogató lelkek eligazodjanak a házban!
Ezt a hetet a halottak hetének is nevezik. Ilyenkor
szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése virágokkal és a gyertya/mécses gyújtás. Tilos azonban valakinek a sírjáról levenni a gyertyát és máséra áttenni, mert akkor annak bűnei is átszállnak az adott sírban nyugvó lelkére.
A néphit
szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a kiszabadult lelkek könnyedén újra visszatalálhatnak a sírjaikba és véletlenül sem nyugtalanítják az élőket. Halottainknak ilyenkor némi kenyeret és sót illik kikészíteni az asztalra (a bukovinai magyarok még a temetőbe is vittek ennivalót melyet a sírokon hagytak).
A temető körüli koldusokat ilyenkor jól tartották, megetették (Szeged környékén “mindönszentek kalácsával, “kóduskaláccsal”) amiért cserébe azok imádkoztak az elhunyt hozzátartozók lelki üdvéért. Székely népszokás szerint
egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy
halottak lepénye volt a neve és ezt is elosztották a rászorulók között.
Egy népszokás szerint ha Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát akkor az akié a leghamarabb leég számíthat arra, hogy leghamarabb távozik az élők sorából. Ezt a “játékot” csak erős idegzetűeknek javaslom.
A most ismét nagyon népszerű tökfaragás a hazai népszokások között is szerepelt, méghozzá Luca nap környékén (december 13) ijesztgették vele egymást a mókás kedvű fiatalok.
Forrás itt.