DesignOlló

Inox konyhák

 Az Alpes Inox konyhabútor katalógusát a múlt héten hozta a postás. Rengeteg rozsdamentes csillogó felület, kevéske fa, szabadon álló pultok és egyszerű formák. Ettől szép ez a bútor, mely akár klasszikus enteriőrben is megállja a helyét. 




A gyártó a kerti grillezéshez is kínál csinos megoldást.

A cég idén a Lakástrend kiállításon is bemutatkozik.

Menjünk színházba

 Fukui Yusuke hazánkban élő japán festőművész kiállítása tegnap délutántól április közepéig megtekinthető a Nemzeti Színház előcsarnokában. Mindenkinek szeretettel ajánlom!

Íme néhány korábbi munkája olajból, hamuból enyvből és vászonból – többek között – kedvcsinálónak.



Forrás: artportal.hu

Tapéta érkezett

 Régóta vártuk és most itt van a csodás Eijffinger tapéta a (már üzemelő) főzőiskolához, ahová mi a Porcelain fantázianevű kollekcióból választottuk ezt:

A gyártónak egyébként gyönyörű tapétái vannak, ezek közül is főleg a Carte Blanche és a Grand Gala elnevezésű kollekciókból válogattam képeket ide.












Nem tudom, hogy valóban maguk a tapéták tetszenek-e vagy az ahogyan tálalják őket, a tárgyak, a kiegészítők.

Ezek a tapéták megvásárolhatóak itt.

Ma 41 éves…

 Bizony, bizony! 1971 február 23-án került először hazai palackba Pepsi kóla, mégpedig ugyanott ahol a nagy sikerű Bambit palackozták, a Margitszigeten (a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalatnál).

A nyolcvanas évekre már több mint 80 000 000 üveg Pepsit palackoztak, immár nem csak a fővárosban, hanem vidéki üzemekben is.

…és hogy ez miért fontos nekünk? Mert a hazai szénsavas italok népszerűsége nyomán a magyar gyártású Pepsi reklámtárgyak és divat kiegészítők is megjelentek a piacon, melyek mellett ma sem mehetünk el szó nélkül.


Csendélet:

Természetesen volt Pepsi Zenekar is. De vajon miről énekeltek? Senki sem lepődik meg majd azon amit írok: a Fradiról!


Ez az gyűjtemény a Fasor Presszóban látható, minden darabja igazi, HAZAI dizájn remek!



szólj hozzá: Az első magyar Pepsi reklám.

Könyvespolc

Ka-Lai Chan a Hollandiában élő terméktervező bútorát szeretném megmutatni (SheLLf), és ha már róla van szó akkor a horgolt jellegű lámpáit is, melyek mindegyike egyedi.



A lámpákról pedig akaratlanul eszembe jut a USE unused egyik régi kísérleti kollekciója is…


Újdonságok

 A Jensen Inetrior üzletében tegnap délután került sor a ROMO és a JAB új kollekcióinak bemutatására. Mindkét gyártó főleg lakástextilekkel foglalkozik, mégpedig igen magas minőségben. Bár versenytársak, szépen megférnek egymás mellett, jól kiegészítik egymást.

Ilyen a JAB:

…és ilyen a ROMO:




Az Jensen Interior exkluzív, egyedi bútorai között kellemesen telt az idő, fotóztam párat és kiválasztottam a nekem legjobban tetsző kárpitokat is egy munkámhoz. 




Azt hiszem, hogy ez ez egyik kedvenc lakberendezési üzletem. Mindig kedves és készséges a kiszolgálás és gyönyörű, egyedi dolgokat forgalmaznak. Ráadásul a lakberendezőknek is sok segítséget nyújtanak. Az új irányvonal egyedi közületi bútorok gyártása lesz főleg éttermek, szállodák részére. Kíváncsian várom a kollekciót!



Ugyanitt forgalmazzák a ZINC termékeit is. Abszolút kedvencem a Jeti nevű kollekció lett, melyben megtévesztően valósághű szőrmekárpitok vannak. Gyönyörűek!

…az is nézzen be akinek éppen egy mellszobor kell!

Tetőkert

 Szingapúrban járunk egy négyszintes családi házban. Azt hiszem azonnal beköltöznék!          

A képek forrása itt.





Érdemes megnézni a Guz Architects többi munkáját is honlapjukon.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!